3. Vallomások

ERŐSEN LEHUNYTAM A SZEMEM; éreztem, ahogy mindkettőből újabb könnycseppek buggyannak ki.

Edward hűvös tenyerét a combomra helyezte. A melegítőn keresztül is hidegnek hatott az érintése.

- Jól vagy, kedvesem? - kérdezte lágyan.

Gyötrelemtől szelíd hangja hallatán összeszorult a szívem.

- Öhm. Igen! - válaszoltam kedvetlenül.

- Hát ez nem hangzott valami őszintén! - jelentette ki keserűen.

- Butaság! - dacoskodtam.

Még mindig átöleltem a mellkasomat, és összeszorítva a szemeimet nagyot sóhajtottam, majd ránéztem Edwardra. Tekintetéből mély fájdalom tükröződött.

Nem tehetem ezt vele! Kiáltottam magamra gondolatban. Ő nem ezt érdemli tőlem! Nem szabad fájdalmat okoznom neki.

- Menjünk fel! - mondtam, miközben egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra.

- Befejezted? - kérdezte lágyan, és az állával a müzlis tál felé bökött, mialatt elfintorodott.

Akaratlanul felnevettem. Vicces volt, ahogy undorral az arcán méregette a reggelimet. Edward kérdően nézett rám. Vállat vontam, aztán bólintottam.

- Ezzel mi legyen? - állt meg előttem, a maradék müzlimmel a kezében.

- Mosogató. - válaszoltam röviden.

Mire felálltam, Edward leöntötte a lefolyóba a reggelimet, mialatt megengedte a csapot. Egy fény cikázott felém a mosogatótól, és Edward már előttem is állt.

A karjaiba kapott, és a következő pillanatban már a szobámban voltunk. Az egyik lábával belökte mögöttünk az ajtót, majd talpra állított maga előtt. Hirtelen a nyakába ugrottam. Nem tolt el magától.  Éppen ellenkezőleg. Szorosan magához ölelt, és én újra sírni kezdtem. Remegő ajkaimat hűvös bőréhez érintettem a nyakán.

- SSS! - suttogta, és gyengéden a hátamat simogatta.

Felsóhajtott. Jaj, nem! Megint magát hibáztatja... le kell állítanom.

- Edward! - suttogtam illatos bőrébe.

- Igen, kedvesem?

Kibújtam az öleléséből, és mérgesen néztem rá, a karjaimat keresztbe fontam a mellkasomon. Értetlenül méregetett.

Megragadtam a karját, és magam után vonszoltam az ágyhoz. Hagyta. Meglöktem a mellkasát, és ő ráhuppant az ágy szélére. Kezeit hátrébb helyezte, és megtámaszkodott a karjain. A két lába közé léptem, és ráültem az egyikre.

- Tudod... - néztem mélyen gyönyörű aranyszín szemeibe. - odalent... én... Csak eszembe jutott egy emlék.

- Mondd el! - vont vállat, és két ujja közé fogta az egyik tincsemet, majd lágyan tekergetni kezdte.

Nagyot sóhajtottam, és felbámultam a plafonra.

- Semmi különös. - hazudtam. - Amikor... szóval... nem voltam képes zenét hallgatni, és... Jake kikapcsolta a zenét, amikor... moziba mentünk.

- Te moziban voltál a korccsal? - szűrte a fogai közt. Ajjaj!

- Mike is ott volt.

- Mike. - olyan gyűlölettel mondta ki a nevét, hogy beleborzongtam.

Lehunyta a szemeit, és mikor kinyitotta az arcvonásai ismét rendezettek voltak.

- Jake a legjobb barátom. Mike meg csak Mike. - vontam vállat.

- Jaj, Bella! - sóhajtotta.

- Edward, én... - fogtam hűvös arcát két tenyerem közé, és tekintetem elmerült az aranyfolyamban. - nekem te vagy a mindenség! Az univerzum, vagy nevezd, ahogy akarod! Az vagy, és kész! Ezen semmi sem változtat, vagyis változtatott. - az utolsó szónál elhúztam a számat. - Nekem ...

- Bella! - fogta át egyik kezével a derekamat. - Én nem akartam! - mondta fájdalomtól remegő hangon, édes lehelete elkábított.

- Tudom. - suttogtam, és egyik kezemmel végigsimítottam tökéletes arcát.

Szótlanul vesztünk el egymás tekintetében pár pillanatra. Végül én törtem meg a csendet.

- Edward! Nekem nem tudod, mit jelent, hogy megint itt vagy velem! - kezdtem a vallomásom, ami már nagyon kikívánkozott belőlem. - Nem számít semmi más! Mondtam, hogy begyógyulnak a sebeim, mert TE BEGYÓGYÍTOD! - hangsúlyoztam ki a lényeget. - Senki más nem képes erre! Csak te! Hozzád tartozom, ahogy hal a vízhez, a nap az éghez, vagy a hold az éjszakához!

- Meg kellett volna értenem már a legelején! - suttogta alig hallhatóan, és lehajtva csóválta a fejét.

- Hát valahogy úgy! - tettem keresztbe ismét a kezem a mellkasom előtt, és összeráncoltam a szemöldököm.

Edward erre felnevetett.

- Olyan édes vagy, ha haragszol! - simított végig az arcomon hűvös kézfejével.

Elmosolyodtam, és közelebb hajoltam hozzá. Ajkaink lágyan egymáshoz tapadtak. Mindketten összeszorítottuk a szemeinket.

- Szeretlek! - mondta az ajkaimnak, ami kissé érthetetlenné tette a szót.

- Én is szeretlek!

A válaszom még érthetetlenebben hatott.

A csókunk tele volt szenvedéllyel, és nekem megállíthatatlanul kezdtek potyogni a könnyeim. Bele bele nyögtem a csókunkba, és Edward engedte, hogy úgy játszadozzanak ajkaim az ajkaival, mint még soha.

Mikor végül vadul zihálva kapkodtunk mindketten levegő után homlokunkat összeérintve, Edward reményteljes hangon a következő kijelentést tette:

- Átvészeljük ezt! - sóhajtotta, és egyik kezét a tarkómra helyezte.

- Tudom. - mosolyogtam. - Nem szabadna így látnod engem! Nekem önfeledten boldognak kellene lennem, mert visszatértél hozzám.

- Bella! Én már akkor megtértem hozzád, mikor először megpillantottalak. - villantotta rám félmosolyát, és ajkaim újra rátaláltak az övéire.